Kosztolányi Dezső: Chanson

Álmodtam egy álmot,

rég volt, réges-régen;

ébredő tavasszal

künn a faluvégen.

Arany volt a színe,

gyémánt kirakatja,

holdsugár, hársvirág

volt a csillám rajta.

El is felejtettem

azt az édes álmot,

bódító illata

régen tovaszállott.

De halk tavaszéjen

újra általélem,

ha az ezüst holdgömb

bújdosik az égen.

Rezgő párafény közt

gyakran látni véllek: 

hársvirágos sírból

hazajáró lélek!...

Dsida Jenő: Álmok

Arcomat éri

hajnali fény

és sírva, remegve,

zokogva, nevetve

álmodom, álmodom, álmodom én.

Libben a hajnal,

vérteritő -

és vágyva, szaladva,

ölelve, kacagva

álmodik, álmodik, álmodik ő.

Rájnis József: Ezópus Beszéde a gonosz hatalomról

Mint jár az, aki hatalmas úrral osztozik,

Szépen mutatja e rövid költött beszéd.

Egyszer az oroszlán, a juh, kecske és tehén

Együtt vadászván, a bokros tölgyfák között

Végre egy otromba testű szarvast fogtanak.

Ottan az oroszlán, a vadat igazság szerént

Négy részre osztván, így kezdett ordítani: 

Enyim az első, mert oroszlán a nevem;

Enyim a második is, mivelhogy erős vagyok;

Nagy az én hatalmam, azért enyim a harmadik;

Jaj annak! aki a negyediket illeti.

Így nyerte el a gonosz hatalom az egész vadat.

Emőd Tamás: Jönnek a lányok

Dél felé, mikor tüzet rak a nap,

Mikor az élet harangszóra kap

És minden vércsepp énekelni kezd,

Hallani vidám, víg-vihogó neszt.

Távol, piros-kék fátyolok alatt

Kacagva, zsongva nő egy lánycsapat,

Nyomába másik, harmadik siet,

Az utca él, az utca fél, liheg!

Aranyvörös, dérittas levelek

Pajkos serege röpköd, rí, nevet -

Száz szoknya lendül, száz szem mosolyog,

S az utca szíve részegen dobog.

Hangos, harangos dél borul le rám,

Az egész utca csupa, csupa lány!

Tűz és vízió hömpölyög felém: 

A sátán áll az utca szögletén.

Kosztolányi Dezső: Húsvét

Már kék selyembe pompázik az égbolt,

tócsákba fürdenek alant a fák,

a földön itt-ott van csak még fehér folt,

a légen édes szellő szárnyal át.

Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe

viszik a zavaros szagos vizet,

a lány piros tojást tesz el merengve,

a boltokat emberraj tölti meg.

S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,

megrészegül az illaton a föld,

s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt -

kelet felől egy sírnak mélyiből,

elrúgva a követ, fényes sebekkel

száll, száll magasba, föl az isten-ember.