I
Megszólal a kimondhatatlan
de nem mondhatja ki önmagát
Cselekszik a kezetlen
de csak a te kezeddel
megindul a lábatlan
de csak a te lábaddal
eszmél az esztelen
de csak a te eszeddel
virágba borul a virágtalan
de csak a te virágoddal
gyümölcsbe merül a gyümölcstelen
de csak a te gyümölcsöddel
adakozik az adhatatlan
de csak a te adományoddal
irgalmaz az irgalmatlan
de csak a te irgalmaddal
imádkozik az imátlan
de csak a te imáddal
fényes lesz a fénytelen
de csak a te fényeddel
Megszólal a kimondhatatlan
de csak a te szívedben
(1952)
II
Ha homlokban drágakő lakik
drágakő lánggá emelkedik
Ha drágakőben láng lakik
láng homlokká emelkedik
Ha lángban homlok lakik
homlok drágakővé emelkedik
Ha drágakőben homlok lakik
homlok lánggá emelkedik
Ha homlokban láng lakik
láng drágakővé emelkedik
Ha lángban drágakő lakik
drágakő homlokká emelkedik
(1965)
III
Ha rátekintesz kedvesedre
akit szeretsz: tán nem te vagy?
Ha koldus lép a küszöbödre
akit kivetsz: tán nem te vagy?
Ki orrodért nyúl s orrát fogja
és gúnyolod: tán nem te vagy?
A dal ajkad testtelen foglya
és dúdolod: tán nem te vagy?
Fű, bárány, tigris, féreg, ember,
akit megölsz: tán nem te vagy?
Fű, bárány, tigris, féreg, ember,
aki legyőz: tán nem te vagy?
Bárki megy hóban akadozva
s befedi tél: tán nem te vagy?
Jutsz üdvösségre, kárhozatra,
s aki ítél: tán nem te vagy?
(1952)
IV
Nincs fülem többé, mégis beszélj hozzám,
tökéletesen értelek.
Míg éltem, nem érthettelek.
annyi vágyad, késed és sérülésed, annyi rögeszméd,
persze nekem is: két bolond.
De ha most kérdezel,
gömbölyű csöndem felel,
Segítőn átölel,
ne is hiányold a beszédet.
Ezernyi szóval mit adhatnék?
magamét, nem tiédet.
(1967)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése