2018. július 7., szombat

Jan Staszków: Ez a föld

Ennek a földnek a közepéből
a hangod
melegíti
a talpam
Madárcsapatok
húzzák össze ebben a melegben
a szárnyukat
A mélyben rejlik minden
ami volt régen
és vissza már nem tér
Ezért
nem akarok
elutazni
sehova
Oda sem
ami itt van
ahol a távol
oly rövid
és máshová sem

(Dabi István fordítása)

Alicja Patey-Grabowska: És hirtelen

És hirtelen
csend
kőtömb
hirtelen sűrűsödés

Csak az emlékezet kertjeiben
lüktet az élet

És hirtelen
csillanás
ütés
a szívbe

Csak az emlékezet kertjeiben
énekelnek változatlanul
a madarak

(Dabi István fordítása)

Jacques Charpentreau: Hogy mindenről tudj beszélni

Sok szó van, hogy mindenről tudj beszélni:
A nap, a fény, a szél, az éj, az ég,
A zaj, a mosoly, az eső, a jég, -
Játszani, menni, enni, inni, élni.

Sok szó van, amit folyton mond az ember:
A víz, a tej, a hó, narancs, kenyér,
Szomjúság, éhség, száj, szem, szív, tenyér,
Öröm, játék , szeretet, este, tenger.

Sok szó van, amit meg is kell tanulni,
Hogy olvasni, írni, számolni tudj.
S megértsd, hogy mit csinálj: sétálj, aludj,
Egyél, igyál, labdázz, vagy elmenj úszni.

Sok szó van, min tűnődhetsz nemegyszer:
Nárcisz, szarkaláb, szerecsendió, -
S lassan megtudod, mi mire való:
Gyöngyház, delfin, palánk, rakéta, vegyszer.

Sok-sok olyan szó van, mely zengve táncol:
Egyik szólít, a másik ráfelel: -
Távoli csillagokat hoz közel:
Ezek a legszebb szavak a világon.

A versekben lévő szavak varázsa,
Zenéje az, mi szívet simogat:
Elűzi minden gyötrő kínodat -
A vers az élet egyik nagy csodája.

(Végh György fordítása)

Viorica Salajeanu: Megértettem

Megértettem,
hogy téged el nem érlek -
hosszú út vezet
lépted nyomán...
Mikor majdnem itt vagy,
szerte foszlik lassan
az utolsó hívó
reménysugár...

S megértettem,
hogy el nem érhetsz engem -
hosszú út vezet
léptem nyomán...
Ha tudnál szeretni,
könnyezni a nőért,
ki után vágyódsz,
akkor talán...

(P.Tóth Irén fordítása)

Georg Trakl: Gyerekkor

Fürtösre ért a bodza, kék barlangja homályán
aludt a gyerekkor. A tűnt ösvényen,
ahol rőten suttog a vad fű,
most tűnődik az ág. A lombsusogás

úgy harsog, mint a kék patak árja a sziklán.
Szelíd a rigó szava. Hallgatagon
megy a pásztor az őszi dombról guruló nap után.

Egy kék pillanat már csak a lélek.
Félénk vad bukkan elő a fák közül, és
távol alusznak a régi harangok és a sötét tanyák.

Most hívőbben ismered a homályos évek titkát,
a magános őszt, szobák hűvösét;
és az angyali kéken lábnyomok fénylenek át.

Csöndesen zörren egy tárt ablak, könnyekig
meghat az omladozó temető, ha látod a dombon,
legendák érintik szíved; de néha felderül a lélek,
hogyha régi emberekre és sötétarany tavaszokra gondol.

(Radnóti Miklós fordítása)