Olyan bolond vagy,
szaladsz, akár a reggeli szél.
Még elüt valamelyik autó.
Pedig lesikáltam kis asztalomat,
és most tisztábban világit
kenyerem enyhe fénye.
No gyere vissza, ha akarod
veszek takarót vaságyamra.
Egyszerü, szürke takarót.
Illik az szegénységemhez,
aki szeret téged,
és az Úr is szereti nagyon,
és engem is szeret az Úr,
nem jön soha nagy fényességgel,
nem akarja, hogy elromoljanak szemeim,
akik nagyon kivánnak látni téged,
és nagyon szépen néznek majd terád.
Ha visszajössz, vigyázva foglak megcsókolni,
nem tépem le rólad a kabátot,
és elmondom mind a sok tréfát,
mert sokat kieszeltem azóta,
hogy te is örülj.
Majd elpirulsz, lenézel a földre
és kacagunk hangosan,
hogy behallatszik szomszédunkba.
A szótlan, komoly napszámosokhoz is behallik,
és fáradt, összetört álmukban
majd elmosolyodnak ők is.