Dino Campana: Sibilla Aleramónak

Ott szerettelek meg hol aki fáradt
megpihen magányos utcákra érve
ahol szelíd béke esője árad
s este a szív csalárd tavaszba térne
csömör s bűntudat nélkül túl a sápadt
égbolton a violás messzeségbe.

(Eörsi István fordítása)

John Donne: Dal

Kapj el hulló csillagot,
Ejts teherbe egy tököt,
Súgd meg, hol a tűnt napok,
Vagy ki patkolt ördögöt,
Hablány hol zeng, s mi segítsen,
Hogy az irigység ne csípjen,
       S hol kél
       A szél,
Mely tisztes lelkeket segél.

Furcsa dolgokra vagy itt,
Vonz, ami nem látható?
Vágtass tízezer napig,
Míg nem hull hajadra hó,
S elidőzve a csodáknál
Esküdj meg, hogy sose láttál
       Oly szép
       Nőt még,
Akiben lobog a hűség.

Ha lelsz egyet, írj haza,
Zarándoka hadd legyek;
Mégse tedd, hisz érte a
Szomszéd házig sem megyek,
Hű volt tán, míg megismerted,
De én mégsem keresem meg,
       Úgyis
       Hamis
Lesz jöttömig hárommal is.

(Eörsi István fordítása)

Algernon Charles Swinburne: Álmatlan szerelem

Gyötrött fejét a Szerelem
nyugtatta rózsalevelen,
és szeme könnytől volt piros,
és sápadt ajka vértelen.

És jött a bú, a baj, a gond,
megálltak, ahol ágya volt.
De tűnt az éj, de szállt az éj,
s rózsák rakták ki a vadont.

És az Öröm fényárban jött,
és a száján csókolta őt,
és a virrasztók vén hada
eltűnt ágyától, mint a köd,

és ajka égett, mint a vér,
és szeme vágyott a napér:
éjjel sirunk, de a Gyönyör
hajnalra újra visszatér.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

James Stephens: A kagyló

És akkor fülemhez
Szorítottam a kagylót,
És fülelni kezdtem:
Mintha messzi harangszót
Ha hall az ember,
Förgeteg verte tengerek lassú moraja szólt
Szeles, kietlen part felől.
Fénytelen, fakó partról, melyen soha
Emberi láb még nem hagyott nyomot.
Hol az idők kezdete óta
Homok nem érezte súlyát, mozdulását
Emberi létnek,
Csak habok, csak szelek suhogását.
S a vízzugásban rejtett
Kavicscsörgés sejlett
Mint örökkön üres görgeteg,
Mit víznek járásától görnyeteg
Bugyborló hinárok iszamos, hideg
Száltestei visszasusognak.
E helyt nem kél reggelre nap,
Nem alkonyodik,
Csillagok nem gyúlnak
A hold csodálatára.
Dereng csupán és vert turbékolása
Hallik nyiszorgó, rémült szeleknek
És a hullámtarajok vak csapódásai.
S ahogy kezdeném a kagylót ellazítani
Mily zene volt fülemnek az útról
          Szekérzörgést hallani.

(Forgács Rezső fordítása)

William Butler Yeats: Innisfree

Indulok én s megyek most, Innisfreebe megyek,
S kunyhót rakok, fala sár lesz, s nád és sás a tető:
Lesz méhkasom, s kilenc sor babot is ültetek,
S csak nekem zümmög a mező.

Ott majd megbékül a szivem, mert békét hoz fehér
Fátylával a reggel, amelyhez a tücsök citeráz;
Az éjfél csupa derengés, csupa izzás a dél,
S az est csupa szárnycsattogás.

Indulok és megyek most, mert éj-nap a parti fövény
S a víz játéka ringat, a tavi muzsika;
Ha megállok a járdán, vagy az utca közepén:
Szivemben csobog a dala.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Alfonsas Maldonis: Téli szántások

És hull a hó, s zimankós szél seper,
Már minden hó alatt.
Mint az eke, mely szántásban telel,
Rozsdáll a gondolat.

A hófúvás az ekén odakint
Fehér várat emelt.
Közömbös a fehér kenyér, amint
Megszegik idebent.

Téli érzés gördül - domboldalon
hógombóc - erre le.
Nézz ki az ablakon: sötét nyomom
Fehér hó lepte be.

Ahol járunk, s mi földbe tipratott,
Már mindent hó temet.
Tiszta fehér időnk faggyal ragyog,
S emlékké széledett.

Ó, sorsom, én jósorsom, csillagom,
Legjobb s legboldogabb,
Maroknyi porhóval derült napon
Mosod meg arcodat.

(Ford: Garai Gábor)

Wystan Hugh Auden: A levél

Ahogy először jöttél velem
új völgybe, s szemed hirtelen
összehúzta a nap s a félsz:
most merre? - bennem még így élsz.
S ma, hogy egy juhakol mögül
hallom, kiáltva mint repül
madár a szélbe, értem én,
hogy teljes ívet ír körém
az év, s a nyűtt szerelem új
forgásba lendül konokul.
Jöttünk s megyünk, láttunk tetőn
fecskét, még zöldbe reszketőn
tavaszt, s már megy a búcsuzó,
magányos teherautó
az őszi tájról. Ámde itt
révedésemből kiszakít,
min annyit töprengtem: a levél, -
megjött, s akár te, szól, beszél,
de arról, jössz-e, mit se mond.

Szavad ujjam hegyén se zsong.
A vágy, ha gyakran tétováz,
nyilvánvaló a megcsalás.
Hát forduljon az év velem,
vagy legyen más a szerelem,
akár e táj kő-mosolyát,
kegyét nem faggatom tovább,
hisz most is oly némán mereng,
fél szólni többet, mint amit jelent.

(Ford: Fodor András)

Francesco Petrarca: Áldott a nap, a hó, az év

Áldott a nap, a hó, az év, s az évnek
ama szaka, órája, perce s egyben
a szép ország is, melyben rabja lettem
két szép szeme büvös tekintetének.

Áldottak az első gondok s remények,
melyeknek árán elszerelmesedtem,
s az íj s a nyíl, melytől sebet szereztem,
s a sebek is, melyek szivemben égnek.

Áldottak hangjaim, mik szerteszálltak,
Hölgyem nevét búgván a messzeségben,
s a sóhajok, a könnyek és a vágyak:

s áldott minden lap, melyen megkisértem
dalolni őt: s a gondolat, mi szárnyat
nem kap más senkiért, csupán csak érte.

(Ford: Sárközi György)

Dsida Jenő: Estharangok

Bíborban fürdik már az égnek alja.
Mámortól reszket már az alkonyat,
A nap korongja bágyadtan halad,
S egy szürke felhő lassan eltakarja.

A fű között egy tücsök ciripel,
Álmosan zug a fáknak lombozatja, -
Zokogásomat senki meg ne hallja
És panaszomra senki sem felel.

De most!...valami jóleső meleg
Simitja végig fájó szivemet,
Szempilláimat csendesen lezárom...

Langy szellő hordja erdőn, réten át
Az estharangok himnuszos dalát
És imádságba halkul zokogásom.

Juhász Gyula: Betlehemi üzenet a vakoknak

Testvéreim, egy látó küldi néktek
Üdvözletül ma könnyes szavait,
Ki mindig fájón és szédülve nézett
Egy szép pokolt, mely földnek hivatik.
Ő onnan jött, hol a magas mennynek
Szférája zeng, és csillaga ragyog,
Szemében még e fény árnyéka reszket,
Az édené, mit sírón elhagyott.
Mint nagy elődje, Milton, aki vak volt,
Ő is szeretne látni víg eget,
Túl minden földi harcon és kudarcon
Felé örök világok intenek.

Testvéreim, itt mind vak, aki balgán
Tűnő örömben üdvöket kutat,
Ki istent vár a múló gyönyör arcán:
Mind vak szegény, ki nem talál utat.
És nem vak az, és meg fogja látni
Istent magát mind, kinek lelke fény,
Minden világi pompák csillogási
Kialszanak, ha Isten fénye kél.
Szeressetek: azt mondja az Apostol,
S ennél különbet nem mond senkise.
A betlehemi békés csillagokból
Üzeni ezt ma a Szívek Szíve!