Maria Under: Fehér éjszakák

Megjöttek, ezüstös éjszakák,

midőn nem alhat a fénykupolás ég

s a tenger. Míg lesem az éj szavát:

bennem a vágy, mint eleven parázs ég.

Mint villó szálak, megkötnek az éjek,

az illat pillanatig sem csitul:

a vadvizek ringó habja felébred

s a szellőt ős dalokkal zengi túl.

Arany-fürtöt langy fuvalom ölelget,

a szem: a nagy, e lángoló titok s a lelket

fehér álomképek varázsa fogja.

Tüzespirosra duzzadt ajkamat,

szerelmesem, csókold, vérezd, harapd –

ne félj: nem fogy ki hajnalig se csókja.

 (Képes Géza fordítása)

Nyikolaj Ogarjov: Barátaimhoz

Jöttünk részegítő reménykedéssel,

jöttünk erős lélek szárnyaival,

jót, igazat kívánó szenvedéllyel,

szerelem, álom hívott és a dal,

s az élettel harcra keltünk korán,

erőnk se szántuk a tusa során.

De érlelő megértést nem találva:

legszebb reményeink és álmaink,

mint a levélaz őszi hervadásba,

lehulltak, és száradva sárga mind;

s rokonná ölelt minket most a bánat,

mint szél a hervadt levelet s az ágat,

s mint temető, melybe szíveket ásnak:

ó, mennyi érzést, drága arcot, eszmét

temet magába lelkünk mélyen... És most

a zord ész vádjai az eget fenyegessék?

Mit ér a vád? - Alázat vértjébe a lelkünk

felöltözik - hogy így haragtalan békére leljünk.

(Váci Mihály fordítása)

Robert Frost: Tűz és jég

Mondják, a föld veszte a tűz

lesz, vagy a jég.

Én mint ember, kit vágya űz,

amondó vagyok, hogy a tűz.

De ha kell a kétféle vég,

itt gyűlölet is annyi van,

hogy pusztítószerül a jég

is éppolyan

jó és elég.

(Hárs Ernő fordítása)

Waclaw Oszajca: Vágy

Egyszerre szeretnék birtokolni mindent

decemberi havat

a virágzó hársfa ágán

ugyanazon réten egy időben

zöld füvet és szénát

szeretném egymás mellett látni

az almafa virágát s gyümölcsét

az elröppent éveket

szívélyes összhangban

a jelen napokkal

kis faházunkat

egy városi épülettel

és még

szeretném ha egyszerre lenne

sírom és bölcsőm

(Fordította: Zsille Gábor)

Mimnermos: Szerelem nélkül

Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze nélkül?

Jobb meghalni, ha már nem melegíti szivem

titkos boldogság, mézédes csókcsere, nászágy!

Tépi mohón fiatal éve virágait a

férfi s a nő... De ha rádnehezül a siralmas öregkor,

s hervad a szépség, és rokkan a régi erő,

folyton marja szived táját a hideg keserűség,

kedvtelenül nézed, hogy süt a nap sugara,

gyűlöletes vagy az ifjak előtt, kinevetnek a nők is:

így veri-sújtja a sors szörnyű kegyetlen a vént.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Conrad F. Meyer: Alkonypír az erdőn

Az erdőbe menekültem,

agyonűzött, árva vad,

a sok sima törzsre végső

pírját öntötte a nap.

Alig pihegek. Köröttem

moha vérzik, kő s patak.

Sebeimből szakad a vér?

Vagy ez csak szín, alkonyat?

(Szabó Lőrinc fordítása)

Ahmet Hamdi Tanpinar: Fülemüle

Mintha az ősz mezítelen

játéka lett volna e hang,

a madáré, mely hirtelen

a táj kék tükrébe zuhant.

Levél az est csatáiról,

hajnal kezében reszketett!

Aki halandó, valahol

eléri ez az üzenet.

Ének, melyet nem vonz a kert,

kopár alatta remény,

fájdalma a fűbe tepert

rózsákban bong ősz idején.

Örök illatot keresett,

régi tavasz feledte itt,

holdfényben a falevelek

mosollyal teli álmait.

(Kalász Márton fordítása)

Oszip Mandelstam: A borús ég leplei lengék

A borús ég leplei lengék;

ölel-altat az erdei csend.

A magányos séta keresztjét

belenyugvóan viselem.

S felröppen a hon közönyéhez,

mint vadkacsa, újra a vád, -

miért sújt e borúval a végzet,

miért hurcolom én e magányt?

Lövés zaja. Vadkacsa szárnya

nehezül tavi hártya fölött.

S kettőzve a létüket, állnak

bódultan a parti fenyők.

Visszafénylik a sápatag ég, és

a világ köde ontja a bút -

ó, hadd legyek ily ködös én is,

s add meg, ne szeresselek úgy.

(Baka István fordítása)