Megjöttek, ezüstös éjszakák,
midőn nem alhat a fénykupolás ég
s a tenger. Míg lesem az éj szavát:
bennem a vágy, mint eleven parázs ég.
Mint villó szálak, megkötnek az éjek,
az illat pillanatig sem csitul:
a vadvizek ringó habja felébred
s a szellőt ős dalokkal zengi túl.
Arany-fürtöt langy fuvalom ölelget,
a szem: a nagy, e lángoló titok s a lelket
fehér álomképek varázsa fogja.
Tüzespirosra duzzadt ajkamat,
szerelmesem, csókold, vérezd, harapd –
ne félj: nem fogy ki hajnalig se csókja.
(Képes Géza fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése