Fürtösre ért a bodza, kék barlangja homályán
aludt a gyerekkor. A tűnt ösvényen,
ahol rőten suttog a vad fű,
most tűnődik az ág. A lombsusogás
úgy harsog, mint a kék patak árja a sziklán.
Szelíd a rigó szava. Hallgatagon
megy a pásztor az őszi dombról guruló nap után.
Egy kék pillanat már csak a lélek.
Félénk vad bukkan elő a fák közül, és
távol alusznak a régi harangok és a sötét tanyák.
Most hívőbben ismered a homályos évek titkát,
a magános őszt, szobák hűvösét;
és az angyali kéken lábnyomok fénylenek át.
Csöndesen zörren egy tárt ablak, könnyekig
meghat az omladozó temető, ha látod a dombon,
legendák érintik szíved; de néha felderül a lélek,
hogyha régi emberekre és sötétarany tavaszokra gondol.
(Radnóti Miklós fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése