Kányádi Sándor: Távolodóban

Távolra még ellát a szem

de a közeli apróságok

már a betűk is megkívánnak

fél karnyújtásnyi távolságot

és ködösül a távol is

heggyel az ég egybemosódik

és kezded el-elhagyogatni

fontosnak vélt vinni valóid

süllyedőben emelkedőben

látod a foszló láthatárt is

osztogasd szét amid maradt

ingyen is átvisz ha ki átvisz

s hátra ne nézz kiket szeretsz

a maguk útján nem utánad

mendegélnek akaszd a fára

üresen maradt tarisznyádat.

Reményik Sándor: Hópelyhek

Hópelyhek az én álmaim,

Fehérek, haloványak,

Néha eltűnnek-foszlanak,

Alighogy földre szálltak.

Hópelyhek az én álmaim,

Fenn zizegve zenélnek,

Szelíden, árván, félszegül -

Meg ne lássa az élet!

De néha szél jő hirtelen,

Jőnek kemény fagyok

S az ártatlan sok hópehely

Vészjóslón kavarog.

Akkor halomba hullanak,

Mint kísértetek nőnek

S leplük végül elég a föld

Felére szemfedőnek.

És akkor, mintha Istenük

Örök párbajra hínák:

A feneketlen mélybe lenn

Döngenek a lavinák!

Astrid Cabral: Memorial day

Száz év,

és ez az élet

nyomtalanul

egy madár röptévé

lesz.

Száz év,

és ebből a ruhából

már egy egyetlen

egy foszlány,

egy szál sincs.

Száz év,

és az a kevés, amit tudok,

titokká válik.

(Dabi István fordítása)

Serigo Marengo: Fájdalomfantázia

Egy friss vizű folyóra gondolni,

ami a sivatagban folyik,

a csodára, ahogyan

a homokbuckák lábaival játszik

a víz, örvénylik és permetet hint.

Az ezernyi nyomra gondolni,

amiket az ember a homokban hagyott

s a tenger rögtön elmosott.

Oly szép dolog ilyesmire gondolni,

mert eltűnik a fájdalom,

ami tüzes kőként sütöget.

(Dabi István fordítása)