Csokonai Vitéz Mihály: A kétszínűség

Vélnéd, hogy a nyalkán pirosló Sodoma
     A legjobb gyümölcsök szép paradicsoma:
Pedig ha skarlátja szádba ketté válik,
     Várt gyönyörűséged mind hamuvá válik.
Gyakran a mennyei illatú epernek
     Apró leveli közt kígyók is hevernek:
Ne higyj a hozzája csalogató partnak,
     Ne véld, hogy sikamló hantjai megtartnak.
A szív igen szoros helyre vagyon zárva,
     Az ábrázat sokra fordítható lárva:
Sőt még a beszéd is egy oly csalható jel,
     Hogy minden szándékot palástolhatsz ezzel.
Sőt a mosolygó száj, a vigyorgó szemek
     Egy ártalmas lelket fedező tetemek;
Sőt mit mondok? vagynak olyatén Judások,
     Akiknek halálra árúl csókolások.
Oh, Jupiter! ha már a hamis arannak
     Ily tiszta jelei s bizonysági vannak:
Ugyan hát a hamis szívű rossz embernek
     Testén ilyen jegyek miért nem hevernek?
Különben ki milyen portékákat árúl,
     Azoknak jutalma mind magára hárúl.