Juhász Gyula: Üzenet Szegednek

Nemes szülőm, te boldog és te büszke,
Megérzed-e, ha lángod gyúlni kezd,
Hogy egy szülötted, fényed árva üszke,
A távol tájon most feléd siet

S a vágyó álmok táltosán dalolva,
A tiszamenti fák között halad,
Ó érzed-e, hogy várja őt a róna,
A te borús és bolygó fiadat?

Ó érzed-e, mint gyúl ki messze vágya,
Feléd, hozzád a lomha ködön által
És mint üzen az őszi holdsugárral,

Mint fogy reménye, mint a hold világa
S idegen rögre fázón mint borul,
Míg egyszer az föléje domborul?

Kölcsey Ferenc: Himnusz

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Erkel Ferenc: Bánk bán - Hazám

Mint száműzött, ki vándorol

A sűrű éjen át,

Vad förgetegben nem lelé

Vezérlő csillagát,

Az emberszív is úgy bolyong,

Oly egyes-egyedül,

Úgy tépi kinn az orkán,

Mint az önvád itt belül.

Csak egy nagy érzés éltetett

Sok gond és gyász alatt,

Hogy szent hazám és hős nevem

Szeplőtlen megmarad.

Most mind a kettő orvosra vár,

S míg itt töprenkedem,

Hazám borítja szemfödél,

Elvész becsületem!

Hazám, hazám, te mindenem!

Tudom, hogy mindenem neked köszönhetem.

Arany mezők, ezüst folyók,

Hős vértől ázottak, könnytől áradók.

Sajgó sebét felejti Bánk,

Zokog, de szolgálja népe szent javát.

Magyar hazám, te mindenem!

Te érted bátran meghalok,

Te szent magyar hazám!

Petőfi Sándor: Reszket a bokor mert...

Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!
.
Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.
.
Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!

Rudyard Kipling: Városok, Trónok, Birodalmak

Városok, Trónok, Birodalmak:
az
Idő szemében mind csak
nyári gaz:
de új szemek elé
új rügy ragyog
s a Föld mocskából újra Ég felé
törnek a Városok. 
A mai rózsa
sose hallja, mi
végre hogyan jutott a
tavalyi;
tudása gyér, de mert
fűti a vágy,
öröklétnek ítéli ünnepelt
egy hete tartamát. 
Igy, mint rózsát, becézve
csalja meg
a Perc vak ösztökéje
életed:
hogy, bár ravatalán,
sőt föld alatt –
rendületlen hirdesse árnynak
„Művünk hogy megmarad!"

(Szabó Lőrinc fordítása)

Percy.B.Shelly: Ozymandiás

Egy messzi vándor jött, ki ős romok
Felől regélt: A pusztán szörnyü két
Nagy csonka láb áll. Arrább lágy homok
Lep egy kőarcot. Homloka setét.
A vont ajk vén parancsszóktól konok,
S vad szenvedélye még kivésve ég
A hűs kövön, bár, mely véste, a kéz,
S a szív, hol dúlt e dölyf, temetve rég.
A talpkövön kevély igék sora:
"Király légy bár, jöjj és reszketve nézz:
Nevem Ozymandiás, urak ura."
Más semmi jel. A roppant rom körül
Határtalan szélesre s hosszura
A holt homoksík némán szétterül.

( Tóth Árpád fordítása)

Matthew Arnold: Doveri part

A tengeren nyugodt az éj.
Dagály van, szőkén telt a hold
a hűs szoros felett; - ott a túlparton a fény
felvillan s eltűnik; brit szikla áll,
kopáran a csillogó, tág öbölben csendesen.
Gyerünk az ablakhoz, oly tág az égi bolt!
Csak onnan, hol a tajték élesen
a sápadt parton jelzi, meddig ér az ár,
figyeld csak, hallani a görgő kavicsok
zaját, amint a hullám rántja őket, s ellöki,
midőn a nyers fövenyre visszajár;
meglendül s elhal, mintha hallanád
halk tremolóban pengeni
az örök bánat dallamát.
 
Sophokles régesrég
hallotta ezt az Égein, s agyát
elöntötte az esett földi nép
bajának árja; most e hangokon
más gondolatok zúgnak át
felénk itt messze északon.
A hűség tengere
tetőzött egykor éppen így; a part
mint bomló fényes öv vonala ing;
de nem hallok ma mást,
csak messzeségbe bágyadó morajt,
amelyet űz az éj szele
a partszegélyről lefele,
a világ vad, csupasz kavicsain.
 
Legyünk, szívem, hűségesek
egymáshoz, mert e torz világ,
melyet szemünk álommá szőve lát,
bár tarka, friss és élveteg,
ma fényt, szerelmet, örömet nem ont,
se biztonságot, békét, bajra írt;
s mi csúf mezőn nyögünk homályban itt,
mert riadókkal hajszol, űz a front,
ahol az ostobák hada éjente összeront.

(Ford: Lakatos Kálmán) 

Matthew Arnold: Szonett a magyar nemzethez

Nem Spanyolország, mely fénylett a multba,

Sem Anglia, a hős, mely rengeteg

Árút tetéz partján, s dús, rettegett,

Sem Franciaország, mely elborulva

Tébolyda-zajjal víja az Eget,

Sem Amerika, a sivár, a durva,

Sem Németország, mely csak szókba fúl ma –

Hőst egy sem ád, akit hír emleget.

Magyar! Te mentsd meg őket, kik hörögnek,

Hulljon le lánc és béklyó-garmada,

Légy a világ élesztő harmata!

Szárazföldön légy mása a görögnek,

Ki Szalamisz szikláin nem törött meg,

Te légy, te a legyőzhetetlen Armada.

(Ford: Kosztolányi Dezső)