Weöres Sándor: Az örök homály

Ülök a napsütött falon
s egy árnyékon gondolkodom.

Bokám körül hűs áradat
birtokba vette lábamat.

Ahogy növekszik, ő az éj,
mellemre és fejemre tér.

Terjed hamar, nincs semmi más,
csak ő, a teljes pusztulás.

Egykedvű, nem bő, nem szoros,
ősidő óta otthonos.