Most alkony közeledtén hadd áldjalak meg, Élet,
ki sosem adtál nékem reményt, mely semmivé lett
s érdemtelenül rám a bajt s a kint sosem mérted.
Mert most nehéz utamnak végén veszem csak észre,
magam voltam a földön sorsomnak épitésze
s ha italom üröm volt vagy színméz volt a részem,
az üröm és a méz is magamból jött egészen;
s ha rózsafát neveltem, tudtam: virága lészen.
...Igaz, nagy lázaimra fagyot hoz a hideg tél,
de örök májusokkal te sosem hitegettél!
Volt, hogy hosszúra nyúltak a bánatterhes éjek,
de te sohase mondtad, hogy csupa jót reméljek,
s derűsek is akadtak és révülettel mélyek…
Szerettem és szerettek! Nap csókolgatta arcom,
nem vagy adósom, Élet! Váljunk el! Nem haragszom.
ki sosem adtál nékem reményt, mely semmivé lett
s érdemtelenül rám a bajt s a kint sosem mérted.
Mert most nehéz utamnak végén veszem csak észre,
magam voltam a földön sorsomnak épitésze
s ha italom üröm volt vagy színméz volt a részem,
az üröm és a méz is magamból jött egészen;
s ha rózsafát neveltem, tudtam: virága lészen.
...Igaz, nagy lázaimra fagyot hoz a hideg tél,
de örök májusokkal te sosem hitegettél!
Volt, hogy hosszúra nyúltak a bánatterhes éjek,
de te sohase mondtad, hogy csupa jót reméljek,
s derűsek is akadtak és révülettel mélyek…
Szerettem és szerettek! Nap csókolgatta arcom,
nem vagy adósom, Élet! Váljunk el! Nem haragszom.
(Ford: Gáspár Endre)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése