Marina Cvetajeva: Mit vétettem neked?

Tegnap még néztél hosszasan -

És mára: minden porba rontva már.

Pacsirta röppent - hol suhan?

Ma rekedt holló károg, gyászmadár.

Okos vagy, én meg ostoba.

Élő vagy én meg kővé dermedek.

Ó, idők asszony-jajszava:

,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Asszonypanasz, könny záporoz,

És vérbe, könnybe fullad ami fáj.

Nem édes dajka, de gonosz

Szörny a szerelem. Irgalmat ne várj.

Elviszi imbolygó hajó,

Fehér út rántja messze kedvesed.

S jajong az egész földgolyó:

,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Tegnap rajongó, féktelen

Szavadból rám Kelet dicsfénye hullt.

Kezed ma szétnyílt - életem

Belőle, mint rozsdás kopejka elgurult...

Gyermekgyilkosként, egymagam

várom, sötéten, az ítéletet.

A kárhozatból sír szavam:

,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Faggatom ágyam, asztalom:

,,Jaj, miért tűrtem ennyi bánatot?"

,,Csókolt, kihűlt: más van soron -

felelik -, ez a rendje, elhagyott."

Lángba mártottad életem,

S most jégbe dermedt pusztába veted.

Te - ezt vétetted ellenem!

Szerelmem, én mit vétettem neked?

Mindent tudok. Te is tudod:

Látó vagyok már, rég nem a szeretőd.

A szerelem már megfutott,

Hátrálva a halál-kertész előtt.

Lehull úgyis - ne rázd a fát! -

Az alma, ha a perc elérkezett.

Felejtsd, felejtsd el, hogyha fájt,

Szerelmem, amit vétettem neked!

(Rab Zsuzsa fordítása)