Láttam szegényt az utca mély sarában,
ahogy húz s rángat egy nehéz kocsit,
s az állomásról visszatér magában
a ködben, mely borzongat s álmosít.
Csüdön felül merül az út-mocsarában,
szemébe híg levet fröccsent a sár.
Ha álmodik: porozva jár a nyárban
szegény agyon-nyűtt állat-proletár.
Sújthat szitok vagy ostorvég feléje,
sorsát lebillent fejjel hordja rég.
És néha zúg a puszta-szél zenéje
s szabad mezőkkel int a messzeség.
Egy útja van: postától állomásig,
és más irányba térni nem szabad.
Új hámot kap, ha elvásott a másik,
és küzd a sárral, míg meg nem szakad.
Rád gondolok most száraz otthonomból,
míg búgnak künn a böjti vad szelek,
s havas-esős napok haragja tombol,-
s bús és hős postaló - köszöntelek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése