Osvát Ernőnek
A kukoricaföldön ülök, várok,
Tán arra, hogy a varjú mikor károg
És mikor kell zengő cinnel tovaűzni.
A hűs Alkony beborít csöndes kékkel,
Én Rád gondolok nagy gyönyörűséggel
S szeretném a karom derekadra fűzni.
A Nap lement. Oly egyedül maradtam,
A Föld is kezd kihűlni már alattam.
A néma út fölött már a bagoly huhog.
A Nap lement. És én még várok, várok.
Terád várok. Nem jössz? És sírdogálok:
Szívemre a bánat halk csöppekben csurog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése