Félénk, rejtező kis bohó,
Szívecskéd most mint retteg! óh
Ne riadj meg ily könnyedén,
Ne fuss még el,
Nem űzlek, meg nem öllek én
Üsztökémmel.
A természet kötelékit
Az emberek széttépték itt;
Ezért kerülsz te engemet,
Csak e miatt,
Szegény földi testvéredet,
Por-társadat.
Tolvajka vagy, tudom, mivel
Tenéked is csak élni kell:
Egy-két kalász a kévéből
Nem nagy hiány,
Elég marad nekem még föl
Annak híján!
Kis hajlékod romban hever,
Szétdúlt falát szél söpri el.
S hogy újat építs, már ahhoz
Nincs zöld fűszál:
Fagyot Deczember napja hoz,
Viharja száll.
Láttad, hogy puszta a mező
S a tél is gyorsan érkező;
Itt reméltél biztos helyet,
Hol megnyughass;
S reccs! összezúzta fészkedet
Az ekevas.
Gazból készült kis rejteked
Sok rágcsálásba van neked :
Most vége már! dúlt fedelét
Im' elhagyád,
Hogy tűrd a tél havas szelét,
Rideg fagyát.
Nem csak magad vagy, jó egér!
Kinél eszély, gond mit sem ér:
Ember s egér legszebb terve
Gyakran csaló
S öröm helyett bút, keservet
Nyújt a való.
S jobb enyimnél a te véged;
Csak a jelen gyötör téged;
De oh! szemem a múltakon
Gyászt szemlél itt
S a jövő, bár nem láthatom,
Aggaszt, rémít.
(Lévay József fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése