Esténként,
amikor töredeznek a gondolatok,
úgy raknám össze a szavakat,
hogy magukra találjanak,
kik nem tudják,
hogy ők már nem ők;
hogy levessék
az alattomos múltban megkopott,
kicsinyhitűségtől átázott ingüket.
Esténként,
mikor a fáradtság álomba süllyeszt,
szavaimmal
beleharangozom
a sűrűsödő sötétségbe,
nehogy örökre
elaludjatok nekem.
Esténkent,
mint fáklyák,
égjenek szavaim,
hogy borostyán fényüknél lássátok,
sötétségtek árnyékában hogyan álmodom
rólatok.
(Fuhl Imre fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése