Charles Baudelaire: A nap vége

A fakó napfényben éled,;

fut, vonaglik, forr vadul

a zajos, kegyetlen Élet;

míg az ég boltjára hull

a gyönyörtadó nagy éjjel

s enyhül az éhes s a rab,

bűnt, bút elfeled a setéttel

s szól a költő:... „Vártalak!

Fáradott a lelkem, testem,

a nyugalmat égve esdem,

sok bús látomány mar és tép.

Hátra fekszem. Jöjj le, födj be

lebbenő gyászfüggönyödbe:

Ó, üdítő, hűs sötétség!

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Czeslaw Sobkowiak: A szó

A szó néha szakadék

A fenekén már csontok fehérlenek

Világítanak mint csalóka ég

Készen kilökni a kézből a tollat

Hogy halott tartalommal teljenek meg

Hogy ne az eleven költő menjen a nap alá dalolni

Ami a hideg tenyereknek csak érthetetlen kijelentés

És megmentett dolog a mulandó lélegzetek között

És saját fájdalmam folytonos rejtélye

Tehát írni kell minden tárgy közül

Bölcsesség nélkül

Élve

E szegélyen így erősítve a testet

Valami ismeretlennel és közelivel

Mint a szoba sötétjében hirtelen felgyújtott fény

Az emberek között

Írni kell

Élni kell

Mintha a könnyeken át óceán folyna

És a szikla hópehellyé változna

Mint valaki aki a szerelmében

Meg kívánja őrizni

A napot

És mindent elveszít

(Dabi István fordítása)

Vjacseszlav Ivanov: Ősz

A földre hullt levél ajándék,

Körötted bíbor verssorok...

Tündöklő-csöndes a halál még,

Ezüstbrokátja rád ragyog.

Az alkonyat arany porán át

A távol épp így senyvedez;

S hegyek fölé terítve szárnyát

Kék-szürke búd így lengedez.

S a mennyeken sziromlik, ég a

Holdfény - oly tiszta és fehér!...

És imaként szállong a néma

Fákról a lángoló levél...

(Baka István fordítása)

Marina Cvetajeva Ha nézek...

Ha nézek a szárnyra kelő levelekre,

hogy szállnak alá, lepik utca kövét,

s hogy törli le őket a piktor ecsetje -

így véglegesülhet a vásznon a kép -,

azt gondolom (ó, soha senki se vágyik

ölelni, simítani már fejemet),

lombcsúcson, ahol csak a rozsda virágzik,

levél vagyok én is - a fán feledett.

(Baka István fordítása)

William Shakespeare: XVI. szonett

De mért nem várja különb fegyvered

Az Időt, ezt a véres zsarnokot?

S romlásodtól mért nem óv üdvösebb

Eszköz, mint ezek a száraz dalok?

Boldog óráknak járod ormait;

És sok még parlag kert, sok szűzi vágy

Megteremné élő virágaid,

Hűbb képeid, mint amit ecset ád:

Így az élet rajzolná újra ezt

Az életet, melyet külszínre és

Belcső becsben föltárni ez (a Perc

Ónja s az én inas-tollam) kevés.

Ha átadod, megtartod életed;

Élned kell: élj, rajz, saját remeked.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Jorgosz Markopoulosz: Apám házat akart építeni

Apám egész élete arra ment rá, hogy felépítsen egy otthont.

Minden délutánt, minden ünnepnapot a kis konyhában töltött,

Édességet nem evett, kávéházba nem járt.

Amikor meghalt, egy gazzal benőtt telek

Maradt utána, amelynek nincsenek ablakai, ágyai, évei…

Változnak az idők, ahogy mondani szokták,

Sok minden történt azóta.

Bátyámmal elvesztettük egymást, megtudtuk, hogy apánk is meghalt...

Szóval ezért nézek esténként ilyen mélyen a szemedbe.

Talán én még érezhetem azt az odaadó fészekmeleget,

Amit ő soha nem érezhetett.

(Szabó Antigoné fordítása) 

Kazimierz Nowosielski: Hallgatás

Legyél olyan csendben hogy a tengerfenéken

szétnyíljon a kagyló

legyél olyan csendben hogy az éjszaka

élesítse hallásodat

s a nap a figyelmedet

hogy halld meg a szívedben

a fecske csivitjét

hogy a kezeket nézve halld hogyan fut át

a testen a lélek

Építsd mint hidat a folyón

amin átjutsz a túlsó partra

(Dabi István fordítása)