Ha nézek a szárnyra kelő levelekre,
hogy szállnak alá, lepik utca kövét,
s hogy törli le őket a piktor ecsetje -
így véglegesülhet a vásznon a kép -,
azt gondolom (ó, soha senki se vágyik
ölelni, simítani már fejemet),
lombcsúcson, ahol csak a rozsda virágzik,
levél vagyok én is - a fán feledett.
(Baka István fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése