…Szeretem őt, mutassa bármely arcát!
Ha sír a hegy, kedves mikor nevet.
Mikor dühöng, s haját szelek kavarják,
szórva esőt, aranyló felleget.
Kedves nekem, ha bóbiskol a ködben,
álmában földereng a bíbor szilfalomb,
aranyló nyírfa nő, míg alszik, álma közben,
árnyékos oldalán meg vén fenyő búsong.
Oly szép az is, ha felhőktől takartan
csak a tehén kolompját hallani,
távolból szól, mint szívben régi dallam.
De szép az is, mikor fejszék kopognak,
s fenyők rőt szálait vonszolja valaki,
a városokba háznak, koporsónak.
(Tóth Krisztina fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése