Átkelt a vándor az atomkoron
és látta,
hogyan menekültek a fák előle.
Utánuk sietett:
Fák, ne tegyétek! Semmiképpen!
Ha ti elindultok,
nyomon követ az árnyékotok is,
és ha nyomon követ,
hová pihenjek le én,
akit elfárasztott a vándorlás
az atomkorszakon át?
De a fák az árnyékaikkal
tovább futottak.
– Ne! Ne tegyétek!
kiáltott utánuk a vándor.
– Ha ti elindultok,
nyomotokba szegődnek a kertek is,
hiszen bánkódnának utánatok,
és ha a kertek elindulnak,
fölkerekednek a madarak is,
hiszen ők is bánkódnának utánatok,
s ha elindulnak a fák, a kertek és a madarak,
elindul a szerelem is,
és ha elindul a szerelem –
A fák azonban mégsem hajlottak a szóra,
és tovább futottak,
otthagyva az atomkort.
(Ford.: Csuka Zoltán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése