Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz

Már a víg szüretnek örűl minden ember,
  Mellyel örvendeztet bennünket szeptember,
Októbert ekképpen bíztatja előre,
  Hogy nektár lesz a bor, és máslás a lőre.
Setétűl a gohér a piros vesszőkön,
  Barna színt vér vissza a többi szöllőkön;
Amellyeknek általvilágló kristályja
  Nézőjét már édes nektárral kínálja.
Rajtok királyságot mutogatni akar
  A veres bársonyba kevélykedő bakar.
A sárgálló almák s a piros körtvélyek
  Legörbedi anyjoknak emlőjén kevélyek.
Elterűltek fájok alatt a berkenyék,
  A kövér noszpolyák, a borzas gesztenyék.
Megterhelte az ősz a fáknak ágait,
  Vastagonn ráfűzvén gazdag áldásait.
Csak az a baj, hogy már hívesek a szelek,
  Néha egy kis hideg és dér is jár velek.
Mert már a Mértéket hogy Fébus elérte,
  A napot az éjjel egyenlőnek mérte.

Már hát elérkezett a víg október is,
  Melly utánn sohajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
  A szüretelőknek víg tábora örül,
Mellybe hordogatja a megért szöllőket,
  Víg tánccal s lármával nyomja benne őket.
Kellemes zúgással omlanak cseppjei,
  Jó kedvvel biztatnak zavaros levei.
A sajtó örvendő lármával csikorog,
  Oldalán a piros nektár zúgva csorog.
A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,
  Neki-nekimennek a teli zsajtárnak.
Az ideit szűri, issza a tavalyit,
  Jövő esztendőre tartja majd a mait.
Az új bornak örűl, de ótól kurjongat,
  Mert markában teli kulacsokat kongat.
Tántorgó lábával s reszkető karjával
  Mégis sok hordókat tőlt édes mustjával,
S míg a zúgó léhónn lefelé foly a must,
  Azalatt a hordó mellett iszik víg tust.
Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba.
  Míg egyrészét ki nem szedik a lopóba.
Mérgébe tajtékját túrja a szájára,
  Kiüti fenekét, s elfut utoljára.
Rips, raps, a szöllők már puszta támasz megett
  Gyászolnak, hajdani díszek mind odalett.
Sok mustos kólika, sok hasrágás, sálva
  Venia a tőkék mellé van plántálva.

Itt van már november didergő hónapja,
  Hideg szele a fák ágait megcsapja,
Meghalva elhullnak a sárga levelek.
  Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
  A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
  Fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
  Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom! minden únalmat űzzünk el
  Az új boronn vídám beszélgetésünkkel.