Kazinczy Ferenc: Az Ő képe

Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe,
S ah, gyulladni érzem régi lángomat.

Ez ő! ez ő! kiáltom, s csókomat
A képnek hányom részegült hevembe.
Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe
Így sülyede, elfogadván jobbomat.

S most ezzel folynak, mint egykor vele,
A titkos, édes, boldog suttogások,
Vád, harc, megbánás, új meg új alkuvások.

S midőn ezt űzöm, mint egykor vele,
Kél a nap, s bélő a jaloux-nyiláson,
S sugárival körüle glóriát von.