Dylan Thomas: S nem lesz rajtuk úrrá a halál

S nem lesz rajtuk úrrá a halál,
Eggyé válik csak, mind ki meghal,
A nyugvó Hold, s a szél lakóival,
Egy-fényű lesz a csillagokkal.
Porladhat letisztult csontja bár;
Ha őrült volt, esze újra fitt,
Ha tengerbe fúlt, felbukkan megint.
S szeretőket ugyan magába zár,
De nem lesz rajtuk úrrá a halál.
 
S nem lesz rajtuk úrrá a halál
Ha kell tenger-áramok alatt,
Hosszan, zokszó nélkül nyugszanak;
Kínpadon, hol engednek inak
Nem törnek meg, s kerékbe törve sem;
Hitük imádkozó kezükkel kitéphetik,
Testük egyszarvú bűnök böködhetik,
Szakadhat minden, de ők sosem
S nem lesz rajtuk úrrá a halál.
 
S nem lesz rajtuk úrrá a halál
Bár nem hallják, ha sirály rikolt,
Se hullámot, partot csapkodót,
S virágot, mely felvetné fejét
Ha bimbót verdeső eső rátalál;
Döglöttek bár; düh-dermedt szegek,
De hírnevük, átfúrva százszorszépeket
Napra tör, míg lesz Nap egyáltalán
S nem lesz rajtuk úrrá a halál.

(Rossner Roberto ford.)