Reményik Sándor: Tér és idő

A Tér az űr, a roppant, ködös csarnok, 
A Tér a behavazott pusztaság, 
Rajta pár sötét nyom, fekete fák 
És körvonalak, végtelenbe veszve; 
A Tér a behavazott pusztaság 
És részei: egy talpalatnyi föld, 
Vagy fű, vagy kő, vagy víz, vagy levegő, 
Mit szennyez egy-egy percig ember-lábnyom, 
Vagy meg-megjelöl kereszttel egy álom 
S az Idő behavazni újrakezd, 
Az Idő, ez az örök hóesés. 
 
 És hajnalra nincs se nyom, se kereszt.