1. Tiszta gyermek
Még csak hat óra múlt. A Nap
alig szárnyalta túl a fák hegyét.
Kint sétálok a szőlő közt: az úton
még hűvös a homok,
de a futóbab indáján a harmat
mámorosan lángol már szerteszét.
Egyszer csak zümmögés üt a fülembe
s a halvány babvirág körül
a Nap melengető fényzáporában
egy csillogó kis méh szálldos kerengve
s parányi lelke úgy örül,
ha eltakarja őt a bab virága,
mint a tiszta gyermek,
ha végre eljutott az iskolába.
2. Az akácok sorfala
Két oldalt az országút mentén
sorfalat állnak az akácok.
Egy-egy akác kiválik a sorukból,
talán hogy jobban lássa a világot.
Én itt nézem őket a levelek közt,
a szőlő zöld levelei között:
mindenik akácfa két-három ölnyi.
S a lombjuk olyan üveges zöld,
hogy hiába bámulom őket,
nem tudja szemem lombjukat betörni.
3. Vándormadarak
Ez a homok itt szürke és kezemből
peregve hull ismét a földre vissza.
Közömbösen pereg,
pedig ő a természet néma titka. -
Egy-egy szem az ujjamra rátapad
és én úgy simogatom őket,
mint elfáradt vándormadarakat,
pedig tudom,
hogy az ő életük erősebb.
4. Kék szilvák
Kint vagyok a gyümölcsös kertben
és nem gondolok semmire,
csak a csöndre, mely mindent áthat.
Megyek a szilvafák alá,
a tamariskabokrot félrehajtva,
és bámulom a kék szilvákat.
Azután utánuk lendül a karom,
a reszkető ágak felé:
magányos kedvemet így töltöm.
S olyan határtalan boldog vagyok,
úgy örülök elszálló életemnek,
mint minden állat itt a földön.
5. Az irgalmas fa
Fölöttem a fa néma lombja
reszketve kínálja gyümölcseit.
Reszketve kínálja, mert a szívében
él még a hit,
hogy én is gyermeke vagyok,
az ő szegény, elüldözött fia...
Láthatatlan szívében
mély szánalom fakad,
hogy így kell engemet a porban
viszonttalálnia.
6. Elpihent pillangók
Kezd hűvösödni már. Az Izabella
zöld levelei milyen mozdulatlan
nézik a veranda drótlugasáról,
nyugaton hogy bukik alá a Nap!
Oly mozdulatlanok az Izabella
árnyékos zöld levelei,
mint elpihent nagy zöld pillangók,
melyek már többé nem csaponganak.
7. Süllyed a világ
Alkony van, testem borzong a homálytól,
mely lassan permetez a szélben.
Rózsásak és lilák a fellegek
s a hold ezüst sarlója mozdulatlan
már ismét ott lebeg
az égbolt szürkülő vizében.
A földön óriási rózsaszínű
árnyékok inganak,
mint óriási rózsaszínű lepkék.
Aztán csöndesen süllyed a világ,
süllyednek az akácok
és süllyednek az illatos füvecskék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése