Tudom: én itt a sorssal nem csatáztam,
én döbbent szemmel láttam itt a vért,
és nem lengettem omló barikádon
fehér zászlót a véres emberért.
én döbbent szemmel láttam itt a vért,
és nem lengettem omló barikádon
fehér zászlót a véres emberért.
Viharokból kibomló új világért
csak álmom volt, nem lobbanó vitám.
Rohamra nem harsogtam riadókat
jövő ködökbe zúgó trombitán.
csak álmom volt, nem lobbanó vitám.
Rohamra nem harsogtam riadókat
jövő ködökbe zúgó trombitán.
S a seb, mit rajtam vad kor ökle zúzott,
sötét heggé simult minden dalon.
De mint a monda tóba fúlt harangja,
a mélyben él az ember-fájdalom.
sötét heggé simult minden dalon.
De mint a monda tóba fúlt harangja,
a mélyben él az ember-fájdalom.
S én nem tudom, hogy meddig él a versem,
titánok halnak, tornyok rengenek.
Ahol világtraverzek összedűlnek,
a vers, a versem, hogyne halna meg?
titánok halnak, tornyok rengenek.
Ahol világtraverzek összedűlnek,
a vers, a versem, hogyne halna meg?
Ha nem leszek, nem fogja tudni senki,
sorsomnak mennyi furcsa titka volt.
A hűlt sorok megannyi érckoporsó,
s a könyv, a könyvem, gránit kriptabolt.
sorsomnak mennyi furcsa titka volt.
A hűlt sorok megannyi érckoporsó,
s a könyv, a könyvem, gránit kriptabolt.
De túl romon, ha perce jön csodáknak,
a mély megkondul mintha vallana
s a bolt alól harangtisztán kicsendül
s magasra száll az ember dallama.
a mély megkondul mintha vallana
s a bolt alól harangtisztán kicsendül
s magasra száll az ember dallama.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése