Rainer Maria Rilke: Magány

A magány olyan, mint a zápor.
Az alkonyattal kél az óceánból;
a síkságról, mit titkon tár a távol,
az égre tér, amely övé, övé.
S az égből hull a városok fölé.
A korcs órán esőzik, enyhe permet,
mikor az utca pirkadatba vált át,
s mikor a test, amely semmit se lelt meg,
csalódva, bánva messzehagyja párját;
s mikor, kik egymást gyűlölik s utálják,
egy-ágyban, együtt, egy-párnán alusznak:

a magánnyal a hűs folyók elúsznak ...

(Ford: Nemes Nagy Ágnes)