Én nem szeretlek, tölgy, kevély erősség
mert lombjaiddal büszkén fogod át
városdúlók vérmocskos homlokát,
s legyezgeted a harcok szörnyű hősét.
Én nem szeretlek, meddő-bús babérfa
mert télen is nőssz jéghegyek fölött
s uralkodók tar homlokát födöd,
ha fürtjük az időnek martaléka.
De szeretlek, szőlő lágy venyigéje,
édes gerezd tanyája, kedv igéje,
bor anyja, áldott búfeledtető.
S téged leginkább, ó sötét fenyő,
mert deszkáidból készül az utolsó,
a legnyugalmasabb ágy, a koporsó.
(Ford: Kosztolányi Dezső)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése