Ott fenn a habos, fodros égen
a lomha Nap áll még,
majd hűvösen int s tovaúszik.
És itt a szemedben
a gyöngyszínű, gyönge verőfény
permetegén ragyog által a kék.
Sárgán fut az ösvény,
vastag avar fedi rég!
Mert itt van az ősz.
A diót leverik, s a szobákban
már csöppen a csönd a falakról,
engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét.
Hull a levél, közelít a fagy
és eldől a merev rét,
hallod a halk zuhanást.
Ó, évszakok őre, te drága,
szelíd, de szeretlek!
S nem szeretek már soha mást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése