2013. október 13., vasárnap

Tóth Árpád : Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út, 
És árnyak teste zuhant át a parkon, 
De még finom, halk sugárkoszorút 
Font hajad sötét lombjába az alkony: 
Halvány, szelíd és komoly ragyogást, 
Mely már alig volt fények földi mása, 
S félig illattá s csenddé szűrte át 
A dolgok esti lélekvándorlása. 

Illattá s csenddé. Titkok illata 
Fénylett hajadban s béke égi csendje, 
És jó volt élni, mint ahogy soha, 
S a fényt szemem beitta a szívembe: 
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te, 
Vagy áldott csipkebokor drága tested, 
Melyben egy isten szállt a földre le, 
S lombjából felém az ő lelke reszket? 

Igézve álltam, soká, csöndesen, 
És percek mentek, ezredévek jöttek - 
Egyszerre csak megfogtad a kezem, 
S alélt pilláim lassan felvetődtek, 
És éreztem: szívembe visszatér 
És zuhogó, mély zenével ered meg, 
Mint zsibbadt erek útjain a vér, 
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése