Úgy írtam én eddig a verset,
ahogy csak népmesék születnek.
A valót mondtam, s nem a világot,
a szelet, s nem a moccanó ágat,
csak úgy, ahogy a semmibe nézett
egy - ki tudja ki - és megébredt,
s ahogy fölnéz, hát sírástól
bugyborékol a rét, tűz táncol,
s zöld ág, leveles hasú kígyó
forrósodik, sziszeg a kíntól.
- E meséket kell elfelednem,
hogy dallá magamat tehessem,
ifjúságom kell megtagadnom,
hogy fiatal s egyetlen maradjon,
mert várjon virág, vagy csak a föld,
nem mindegy, hogy mit örököl:
Csak, ami voltam, az leszek.
Nincs szebb és félelmetesebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése