1
Sellő lebegett telehold idején
a folyón, csupa hold, csupa fény,
s fröcskölte a holdig a kék legen át
az ezüstszínű hab taraját.
2
Görgette a víz, forgói felett,
tükrében a fellegeket,
s dalolt a leány és a víz, meg a part
hullámoztatta a dalt.
3
Dalolta: „A mélyben, a felszín alatt
ott ég igazán csak a nap,
odalenn legelésznek aranyhalaim
kristálypaloták falain;
4
S odalenn az ezerszínű, lágy fövenyen,
– sűrű nádtorzs védi híven –
ott alszik a víz-lesodorta vitéz,
idegen táj küldte vitéz...
5
Fésüljük a sűrű, a gyűrű-haját
ezer égszínű éjjelen át,
s délben az ajkait és a szemét
csókoljuk, oly csodaszép.
6
De a lángtarajú vágy csókja hiú:
csupa jég, csupa csönd a fiú,
hiába lesem, keblemre veszem,
nem száll lélekzete sem.”
7
Íme, így dalolászta a bús habon át
a titokteli lány a dalát,
s forgatta a víz, örvénye felett
tükrében a fellegeket.
(Nemes Nagy Ágnes fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése