Jovan Dučić: Tengeri fűz

Árva fűz a sziklán, tengerre hajolva,

hosszú zöld haját a szélbe belebontja:

megrontott fa-tündér, valakinek átkát,

folyton azt susogja, a szomorúságát.

Hegyeket zendít a rőt hajnal körötte,

haldokló csobogást hoz a csöndes este;

s hol minden fut, táncol, ő áll, s megigézve

néz a dúlt égbe, a habba, az időbe.

És azoknak susog, dobva egy-egy tépett

ágat a tengernek, levelet a szélnek,

s mint önkínzó szív ha mereng sebe titkán,

zúg a gyászos élet. – Árva fűz a sziklán…

 (Ford: Szabó Lőrinc)