A lélek
Csak egy sóhaj vagyok, de oly érzékeny itt benn,
hogy kedvére jelöl céltáblának ki minden,
mégsem törődsz velem, elfeledsz mostohán,
a halálfélelem hajlít felém csupán.
A test
Ó szép haragosom, ne hagyj el, kérlek, engem,
csak puszta hús vagyok, ha elvetsz ridegen,
nem ismerem magam, csak állok tehetetlen,
mi is legyek, ha te nem adsz formát nekem?
Távolodból siess hozzám és súgd fülembe,
mit tudsz felőlem, ó te, ki éber vagy egyre
és vársz rám szüntelen és jársz-kelsz könnyedén,
mert lomha vagyok és az idő rabja én.
A lélek
Álszent, kinek csak egy szerelmed van, az élet,
nem is gondolsz te rám, csupán akkor, ha kérlek;
ott vannak szerveid, bőven termelve véred,
s öröm neked sötét sűrűségedben élned;
gyűrűs kígyóid ott kérődznek lenn a léten,
fél szemmel alva ál-nyugalmad melegében;
éji madaraid karmosan ott telelnek,
mindentől félnek és nem ismernek szerelmet;
vértől vagy ragadós, akár a gyilkosok;
hitvány javaidat ködödbe zsúfolod,
ó testem, emberi nyomorod épitésze,
hol rést tömködve, hol silány porod becézve.
A test
Miért bántasz? Tudod, hogy úrnőm vagy te nékem,
hogy kívüled soha nem is lesz más reményem,
bármily messzünen is, kedves cirógatás vagy,
és zavarom soha nem vágyik, csak utánad.
A lélek
Ki tudja, tán ezért nem hiszel bennem éppen.
A test
S a szívem itt dobog s egyre közeledik
ahhoz, mit sejtve sejt, de soha el nem érhet;
e bányász – hallhatod csákányütéseit –
kínlódik éjjelén, szeretne lenni lélek . . .
Tudd meg, hisz lángjait nem emészti, csak érted.
(Rónay György fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése