Lin-csi kolostorában egy nap látogató érkezett. Egy falubeli legény kis emelőszerkezetet hozott magával, mely Huang tanácsos úr találmánya volt. A tanácsos úr azt üzente, gyártsanak a szerzetesek belőle, amennyit csak tudnak, jól megfizeti. Majd eladja őket a városokban, ahol kedvelik az efféléket.
- Nem gyártunk! – vágta rá az ajánlatra Lin-csi apát, még mielőtt a legény előadta volna a mondókáját.
- Miért nem? – kérdezte meghökkenve, majd elejtette a szerkezetet.
- Mire való ez a hülyeség? – bámulta undorral a szerkentyűt az apát, akiről a legényt kivéve mindenki tudta, utálja az efféle szerkezeteket.
- Kiönti a teafőzőből a teát. Nagyon praktikus – állította róla az ifjú.
- Miért? Van, aki nem tudja maga kiönteni?
- Nem, olyan nincs.
- Akkor ez mire való?
- Kiönti a csészébe a teát – próbálkozott ismét a küldönc. – Megemeli a teafőzőt, majd ez a kis rudacska itt megbillenti, s a tea kifolyik belőle. Nagyon praktikus – ismételte.
- Nem értem! – meresztgette a szemét továbbra is Lin-csi, s valóban nem értette, mi szükség van rá.
-Azt üzenem a tanácsos úrnak, hogy a szerzeteseim nem vállalnak teafőző-emelő gyártást. Életerősek, okosak, ügyesek és szorgalmasak, nem bízhatok rájuk együgyű, férfiatlan és értelmetlen munkát. Ezután is szívesen gyártunk mécsest, lampionokat, bambuszfáklyát és egyéb bambusztárgyakat, de a teafőző-emelő szerkezet gyártása mihozzánk méltatlan. Egyébiránt megvallom azt is, hogy mindenfajta gépezet létrehozását kétséges erőfeszítésnek tartom, ezért sem üdvözölhetem a tanácsos úr találmányát.
- Miért?! – ámult most megint a legény.
- Nem gyárunk gépeket! A munkát nekünk kell elvégezni. A teát ki kell önteni, a földet meg kell forgatni, a magot el kell vetni, az árpát le kell vágni. A falat kell rakni és tetőt, köpenyt varrni és lábbelit, aztán hordani és koptatni. Ez az élet. Az életet pedig élni kell, és nem gépekkel helyettesíteni! – válaszolt a legénynek szárazon Lin-csi apát, s kipenderítette őt a tanácsos úr szerkentyűjével együtt.
- Nem gyártunk! – vágta rá az ajánlatra Lin-csi apát, még mielőtt a legény előadta volna a mondókáját.
- Miért nem? – kérdezte meghökkenve, majd elejtette a szerkezetet.
- Mire való ez a hülyeség? – bámulta undorral a szerkentyűt az apát, akiről a legényt kivéve mindenki tudta, utálja az efféle szerkezeteket.
- Kiönti a teafőzőből a teát. Nagyon praktikus – állította róla az ifjú.
- Miért? Van, aki nem tudja maga kiönteni?
- Nem, olyan nincs.
- Akkor ez mire való?
- Kiönti a csészébe a teát – próbálkozott ismét a küldönc. – Megemeli a teafőzőt, majd ez a kis rudacska itt megbillenti, s a tea kifolyik belőle. Nagyon praktikus – ismételte.
- Nem értem! – meresztgette a szemét továbbra is Lin-csi, s valóban nem értette, mi szükség van rá.
-Azt üzenem a tanácsos úrnak, hogy a szerzeteseim nem vállalnak teafőző-emelő gyártást. Életerősek, okosak, ügyesek és szorgalmasak, nem bízhatok rájuk együgyű, férfiatlan és értelmetlen munkát. Ezután is szívesen gyártunk mécsest, lampionokat, bambuszfáklyát és egyéb bambusztárgyakat, de a teafőző-emelő szerkezet gyártása mihozzánk méltatlan. Egyébiránt megvallom azt is, hogy mindenfajta gépezet létrehozását kétséges erőfeszítésnek tartom, ezért sem üdvözölhetem a tanácsos úr találmányát.
- Miért?! – ámult most megint a legény.
- Nem gyárunk gépeket! A munkát nekünk kell elvégezni. A teát ki kell önteni, a földet meg kell forgatni, a magot el kell vetni, az árpát le kell vágni. A falat kell rakni és tetőt, köpenyt varrni és lábbelit, aztán hordani és koptatni. Ez az élet. Az életet pedig élni kell, és nem gépekkel helyettesíteni! – válaszolt a legénynek szárazon Lin-csi apát, s kipenderítette őt a tanácsos úr szerkentyűjével együtt.
(találtam a neten)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése