Nem hajnallik még a falu felett,
vigyáz a kert még árnyékok hadára,
még hold-ezüsttel csillan, s didereg
a fák s növények fázékony világa.
Milyen korai és csengő a tél!
Tegnap még kristály-kék nap volt, de este
a szél egyszer csak megőrült, s az éj
havat hozott. S a fát mint bederezte.
Nézem tűnődve ablakomon át,
hogy kél, hogy küldi szemközti házak
fölé áttetsző tűzkoszorúját,
s hogy vánszorog útjára a láng nap.
Megőszült nyírfák mesébe való
sora havat - hullt szöszt - söpörve kerget.
Állnak hideg kristálydíszben - a hó
gyors förgetege nyomával - a kertek.
Öreg kutyám vár, fülét hegyezi.
Igaz-gyöngy fénye tündököl a hóban.
Mindjobban érzem a kapcsot, ami
a lelkem s e hideg hajnal között van.
Téli napokon, ha ily tág az ég
s körülöttünk növények dideregnek,
ihletünk élő, szálló erejét
szabadabbnak érezzük, teljesebbnek.
(Ford.: Illyés Gyula)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése