A jéghegyen, a szürke és közömbös
sziklán, hol a fehér fény izzva kél,
keményen ül, körötte égszín köntös,
és hallgat és trónol a néma Dél.
Az áthevült fenyő - szellő se rebben -
sasokról álmodik s fején köd ül.
És lenn a citeránál édesebben
kis ér cseveg a vén kövek körül.
(Ford: Kosztolányi Dezső)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése