Johann Ludwig Tieck: Az erdő

Águnk koronája
a szabad, magas ég,
s így dús ragyogása,
lágy fénye miénk:
ujjunk, meg a gallyat, s lombját
játszó szellők telizsongják,
s zeng benne madár elég,
száz gyökeréig boldog, víg e vidék.
Ringunk, susogunk, fuvolázunk,
mennybolt kék íve a sátrunk,
s minden pici szél a barátunk.
Szép tavasz!
Szép tavasz!
Gyere, üdv neked alkonytájt s korareggel,
s üdv újra napestig:
jöjj, ember, búd feledd el
árnyuk enyhén, hol üdül, ki lefekszik.

(Ford: Csengery Kristóf)