Jules Supervielle: Egy pálmafa születése

Láthatatlan és súlyos ez a lélek,
a mélyén pálma lenne valami,
szép óhaj ível, sürgős büszkeségek
lobbannak és nem szűnnek rajzani;
nem rejtőzhetik tovább ez az orca,
valóságba lendül át a vágy,
s terét betöltve, léttől ittasodva
magasba szökni lásd a pálmafát.
A törzse szép sudár, a levelek
dús bokrétája tele tiszta fénnyel
s ő, kapaszkodva falánk gyökerével,
merészségtől még mindig remeg,
míg egy madár, hogy igazolja létét,
lombjába rakja boldogsága fészkét.

(Ford.:Rónay György)