Lord Alfred Douglas: A Szfinksz

A Nílust nézem; égő vérbe dűl
a néma nap, az ég nyugati alját
búsan szegi be éjfekete skarlát;
a vízen egy nagy bús madár repül.
 
Rózsás a part. Az égnek arca fent
már rozsda-zöld, alvó hajók alattam;
se hang, se szélzaj, minden mozdulatlan,
a homokon halotti, tompa csend.
 
A pálma ormán rémlik már a gúla,
s bár sejti csak még kémlelő szemem,
úgy érzem, a fövényen messze nyúlva
 
pihen a kőszörny s a szívemre dől le;
aztán előkúszik a Félelem,
s suttogva rémít a halk, síri csöndbe.

(Ford: Kosztolányi Dezső)