Mikor arany csillagokkal
Lassan közeleg az éj,
Sóhaj-árnyak imbolyognak,
Légi szellemek susognak,
És szerelmek álma kél.
Hány szívet zavar be könnyen,
Édes, múló feledésbe!
Hányat sújt le bánat-árba
Misztikus halk muzsikája,
Andalító lágy zenéje!
Két fehér árny ing, lebeg, ring,
Mint hullongó hópehely;
A fehér hold sugarában
Rám fonódva, egybeváltan
Velem örök frigyre kel.
Két angyal pedig panaszdalt
Sír e fájó éjjelen,
Mint két csillag: nászba hullva
Múlnak el, leszállva újra
Hullámodba, végtelen.
Egy gerlice fészkében hogy
Szökdell Erósz, a botor!
Mint csapongó léha lepke,
Simogatva, melengetve
Titkos álmokon kotol.
Lenne a mély ölű ködökben
Az éj vőlegénye jár,
Bűvös hangja szertekerget
Két haldokló virág-lelket,
Szerelmünknek vége már.
Mikor arany csillagokkal
Álom ül az éj szemén:
Hány mosolygó drága szívet
Hány bánatra fölfeszített
Szívet hagy itt könnyedén.
Mostoha sorsunk, hiába,
Sokszor bánt és megriaszt,
Kedvez ennek garmadával,
S a bánatnak harmatával
Kereszteli meg amazt.
(Ford: Oláh Gábor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése