Estefelé szólal a kürt szomorúan,
Ballag a nyáj, csillag vezérli az útban,
Rí a patak, surran a szűz vízű forrás,
Suttog a fűz, drága, te engemet ott vársz.
Égen a hold, az arcán szent nyugalom van,
Nagy szemedet nézi a ritka falombban,
Ütközik a csillag a harmatos égen,
Kebled a vágy, arcod a gond lepi mélyen.
Hold sugarán bomlik az éjjeli felleg,
Házak öreg ormai égre merednek,
Reccsen a kút gémje a szélbe' magában,
Füstben a völgy: furulya szól a sztinában.
S a kimerült földmívelők a kaszával
Hazafelé mennek: a tóka szavával
Zendül a völgy, egyre erősbül a hangja,
Ég a szívem messze világít a lángja.
Ó, hamarost szunnyad az esti falucska,
Ó, hamarost hozzád visz kedvesed útja,
Fűzfa alatt töltjük el szép éjszakánkat,
Folytonosan mondom én, ó, hogy imádlak.
És a fejünk egymás keblére lehajtva
Elaluszunk majd mosolyogva, sóhajtva
A fűz alatt. Ó, pazar, isteni éjjel!
Ki nem adná egész életét el?
(Ford.: Jékely Zoltán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése