Az alkonycsillag fellobog,
Leáldozott a nap:
Nem pittyen már madártorok.
Hol lelem ágyamat?
Mint rózsa az ágról,
Az ég lugasáról
Az éjbe ragyog
A hold, s csak mosolyog.
Zöld rét, édes liget, juhok
Öröme, áldjon ég!
Hol nyáj legelt, most angyalok
Nesztelen talpa lép.
Megáldják özönnel
Nem múló örömmel
Valahány bimbó van,
Valahány alvó van.
Óvjuk a pihés fészkeket,
Sok szeles madarat,
A barlang-alvóhelyeket:
Ne érjen vész vadat:
És ha síróra lelnek,
Kinek ágyban a helye
Álomba ringatják,
Szenderét virrasztják.
Ha a farkas prédáért üvölt,
A könnyük csordogál,
Úgy oltanák szomjú dühét,
Csak élhessen a nyáj!
De ki nem kap kegyelmet,
Fogadják a lelket, kísérik sietve
Rég ígért egekbe.
Ott az oroszlán rőt szeme
Sír arany könnyeket,
Ott meglágyul kemény szíve,
A nyáj közt lépeget,
És szól:"Elmosta kórunk
És a vérszomjat rólunk
Az, ki kegyesség,
Tökéletesség.
Bárány, most itt legelhetek
Veled, s szunnyadhatom,
Sírhatok, emlegethetem,
Ki neveddel rokon.
Mert az élet vízében
Arany lett sörényem,
S ragyognak a szálak,
Míg őrzöm a nyájat."
(Ford.: Szabó Magda)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése