Miénk és mégse miénk, külön áll
a barátság szentélyeként,
az év nagyobb részében üresen,
némán azt várja el tőled e szoba,
mit látogatóként csupán te hozhatsz:
hétvége magánörömét.
E házban, mely mögött szabványos erdő,
szemközt traktorral művelt répaföldek,
hol vendéglátóidnak dolga sok,
nem valószínű, hogy sárkányba vagy
romantikába botlasz , - hogy ha drámát
kívánnál, ide sem jössz.
Akármi művelt hangulathoz
akad itt könyv; papír, boríték
levélírónak (bárha bélyeget
nem illik kölcsönadni), -
ebéd és tea közt netán kocsizás,
vacsora múltán pletyka vagy zene.
Ha baj van (kedvenc halt meg,
a szerető megint komiszkodik),
készséggel hallgatjuk a vallomást,
meghányjuk-vetjük, tanácsot adunk,
de ha nagyon fájdalmas az ügy,
nem ütjük bele orrunk.
Bár kezdetben a barátság szava
könnyű, csakhamar kiderül,
igen nehéz jól beszélni e nyelvet,
hisz rokonnyelve nincs, és nem idézi
gyermekszobák, se hálók zagyva hangját,
pásztorjátékét, sem udvari versét,
s hamar berozsdáll, hogyha nem beszélik.
Teendő és távolság szétszakít,
de távollét sem oly szörnyű, ha új
találkozást növeszt föl igazi
élménnyé. Gyertek hát, mihelyt jöhettek,
szobátok készen áll.
Tam-tam keze ügyében dob helyett
doboz keksz, éji rágcsálnivaló.
Ahogy a fegyverek divatja,
az étvágyé is változó:
a napozó, ki kalóriát számol,
üveg kristályvizet kap.
Felicissima notte! Dőljetek hamar
jótékony álomba, hisz bizonyos,
bárki aludt előttetek az ágyban,
csak olyan volt, kit kedvelünk,
mint ahogy tény, hogy vonzalmunk körében
nincs más, hozzátok fogható.
(Fodor András fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése