Csokonai Vitéz Mihály: A reggelről

Már alélva pislog szép fénye azoknak
     Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
     Felébredésére a piros hajnalnak,
Mely már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
     Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
     S aranyos csipkékkel körűl övedezi.
Szép bársony burkokból kihívja azokat
     Az estve még félig bimbó virágokat,
Amelyek kitárván szagos kebeleket,
     Béfűszerszámozzák az egész vidéket.
Melyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
     A kies vőlgyeket bényargalják velek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
     És egy fűszerszámos templomot csinálnak,
Amelynek pirosló rózsából rakatott
     Oltárára hint le a hajnal harmatot,
Melyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
     Az egész szent helyet béfüstölik velek;
Melynek az ambránál éltetőbb illatja
     Ártatlan érzéssel a lelket elhatja.
Erre a madarak koncerti zengenek,
     S a lélekben egy szép érzést teremtenek.
A szelek is áldó éneket suttognak,
     S rá tisztelő fővel a fűvek hajlognak.