Szabó Lőrinc: Mara lányai

Mara, a bölcs, vidám kisértő, 
elküldte hozzám lányait; 
egyik a Szomj, másik a Vágy s a 
Nyugtalanság a harmadik. 

Szépek voltak, mint száz nő együtt, 
mint száz nő együtt, ravaszok; 
megtettek mindent, ami bűbáj 
férfit valaha megfogott. 

Ha ezredannyit tettek volna, 
ma is itt volnának velem, 
ha századannyit, a halálig 
kísérték volna életem, 

de amit adtak és mutattak, 
oly teljes volt, oly örök, 
hogy egyszerre elszomorodtam 
az égi vendégek között. 

S láttam, milyen koldus az ember, 
s a lélek akármit csinál, 
belülről, mint almát a féreg, 
kiesz bennünket a halál; 

és az öröklétből kilopni 
egy élet minden gyönyörét: 
csak kóstoló, mutatni, hogy mily 
sok a többi, a veszteség; 

s láttam, kár elkezdeni bármit, 
és lettem, mint a kő, halott… 
S hívtak a lányok, szépek voltak, 
mint száz nő együtt, ravaszok, 

s elküldtem őket: – Szomjuság, menj! 
hagyj el, Vágy, és te, harmadik, 
távozz szívemből, Nyugtalanság! – 
Elküldtem Mara lányait, 

és Mara, a vidám kisértő, 
hozzám jött s letérdelt elém 
és az arca egy percre ép oly 
szomorú volt, mint az enyém