Francois Villon: Orléans-i Máriát dicsérő ének

"Iam nova progenies coelo
demittitur alto..."

Ó, boldogul fogant kis ág,
Nem volt meddő a szent ima,
Felséges liliom-virág,
Nekünk adott Isten Fia!
Ó, áldott nevü Mária,
Irgalmasságnak kútfeje!
Be jó szemünknek látnia,
Hogy béke száll a földre le!

A gazdagoknak: béke vagy;
A szegényeknek: oltalom
A hamisaknak réme vagy;
Te újon sarjadt hatalom!
Hittel hiszem és jól tudom:
Anyádnak méhe bűntelen
Fogant s viselt sok hónapon,
Ó, földre szállott Kegyelem!

Védő paizs gyengék fölött;
Jámbor lelkeknek vígasza;
Nagy Jó Urunk elsőszülött
S egyetlen édes magzata,
Kit úgy köszönt e nagy haza,
Mint Clodvig ága levelét;
Örvendő népünk támasza,
Te mennyben írott drága kép!

Hit és szerelem ihlete
Caesari ágyékon fogant,
Istennek keze-míve, Te!
Közel s távol, fent és alant
Téged dicsér ezernyi hang,
Mert viszály dúlna nélküled;
És téged áld seregnyi rab,
Mert megnyitod bilincsüket.

Akadnak balga emberek,
Kikben az elme háborult,
Ezek az Úrral perlenek,
Mert két szemükre köd borult:
"Mért nem küldött az Ég fiut?"
Pedig - hitemre - jól van ez!
Isten végzése célba jut:
Az Ég mindent javunkra tesz.

Hadd mondom el Dávid szavát:
"Delectasti me, Domine,
In factura tua!" Megáld
E zsoltár is, mint jós ige,
Te boldog óra gyermeke,
Te édes manna, szent csoda,
Te áldás égi permete,
Te bűneink bocsánata.

(Ford.: Mészöly Dezső)