Federico García Lorca: Antonito el Camborio elfogatása a sevillai úton

Antonio Torres Heredia,
Camboriók fiu-sarja,
fűzvesszővel Sevillába
indul bikaviadalra.
Barna bőrű, zöld-hold-arcu,
sudáran és lassún ballag,
olajozott érces hajfürt
szeme-közét sugarazza.
Útja felén citromfáról
citromot szór a patakba,
zubálja, amig a víz is
nem változik át aranyra.
Útja felén állt egy szilfa,
csendőr-járőr ült alatta,
onnan lesték, meg is lepték,
el is vitték megvasalva.

A mai nap nagyon lassú.
Félvállán a mai napnak
hosszan csüng a délután is
patakhabra, tengerhabra.
Kos Havának éjszakáját
esdi olajbogyók hamva,
ólom-ormot általugró
szellő röppen, kurta kanca.
Antonio Torres Heredia,
Camborók fiu-sarja
fűzfavessző nélkül ballag
öt csákó közt, megvasalva.

Antonio, mondd, ki vagy te?
Volnál Camboriók sarja:
öt vérkutat fúrna késed
sugarasan fölfakasztva.
Bitorlod a nevet, fattyú,
törvénytelen gyerek, az vagy.
Kipusztult a magányosan
hegyet járó cigányfajta.
Kés alszik a hideg porban,
porrá vált a villám rajta.

Este kilenc már az óra,
zárják dutyiba, lakatra.
Csendőr urak társalognak
limonádét iszogatva.
Este kilenc már az óra,
kitekint a rácsok rabja:
mint a kényes csikó-tompor
ugy villódzik az ég alja.

(Ford: Nagy László)